2013. október 29., kedd

Prológus.~


 Soha nem hittem volna azt, hogy egy hirtelen és meggondolatlan döntés változtathatja meg igazán az életemet. A legmerészebb álmomban sem gondoltam azt, hogy ha meghozom ezt a döntést, az azzal fog járni hogy az eddigi létem egy igazi és feledhetetlen tündérmesébe torkollik át. Merész húzásnak tűnt az elején, hogy beleszeressek. Belé, aki mostanra már országos sztár lett. De még is valamilyen csoda folyamán megtörtént. Az első pillanattól kezdve csak őt lestem a képernyőn, a többi énekes már nem számított. Valami megfogott benne. Nem, nem az, hogy híres és elismert. Hanem az, hogy mindenkinél hatalmasabb szíve van, komoly még is néha bohókás. Ő tetszett, nem az akivé kilépni készült. Ahogy minden nap találkoztam vele, egyre jobban elbűvölt. Akkor mondtam el először azt magamról, hogy igen most igazán szerelmes vagyok. Pedig nem ismertem, de tudtam azt, hogy mi összetartozunk. Egy nap, amikor minden örökre megváltozik. Egy óra amikor a világ legnagyobb csodája következik be. Egy perc amikor megpillantod őt, őt aki teljesen elvarázsol és magával ragad. És egy másodperc, amikor visszavonhatatlanul és menthetetlenül beleszeretsz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése