2014. február 1., szombat

18.~

Hát nagyon de nagyon szépen köszönöm a 27 feliratkozót és a majdnem 15.000 oldalmegjelenítést. El sem tudjátok hinni, nekem ezzel mekkora örömet okoztok. Itt a következő rész.:) Puszi and I love everybody. <3
Csatlakozzatok a Facebook csoportomhoz, ahol minél előbb értesülhettek a részekről! 
https://www.facebook.com/groups/476427632467270/

Másnap reggel egy csodálatos éjszaka után arra keltem, hogy Olivér cirógatja a hátamat, úgyhogy lassan kinyitva a szememet rámosolyogtam, majd pedig egy reggeli puszival köszöntöttem őt. Megvárta amíg teljesen felébredek, majd kinézett az ablakon és boldogan felkiáltott, amivel megzavarta az eddigi néma csöndet.
- Esik a hó! - kezdett el ugrálni az ágyon mint egy kisgyerek, aki most lát először havat mire én hangosan felkacagtam.
- Nagyszerű.-vigyorogtam rá, mire ő kikapott az ágyból és a padlóra helyezve fölém támaszkodott.- Mit szeretnél?- pásztáztam kíváncsian az arcát, mire ő halványan elmosolyodott és megvillantotta az általam olyannyira kedvelt vámpírfogait.
- Téged. De amúgy kimegyünk a hóba játszani.
- Hány éves is vagy te tulajdonképpen? 5 vagy 21?- kérdeztem gonoszul mire fogta magát és oldalba bökött.
- 21 de sohasem késő kimenni a hóba játszani. Különben is most esett le az első hó, és abba megszokás fürdetni alaposan a barátnőnket.
- Ja, hogy nálad ez tradíció.-kacagtam fel vigyorogva- Van egy barátnőd, leesik a hó és akkor kiviszed és megfürdeted.
- Áh, dehogy. Csak azt fürdetem meg, aki megérdemli.-kacsintott rám
- Köszi a megtiszteltetést.
- Nincs mit baba.-hajolt közelebb és lágyan megcsókolt.- Na de most már menjünk ki. Öltözz fel jó melegen, azt azért nem akarom, hogy megfázz.
- De én nem akarok kimenni Oli. Hideg van.-kezdtem el hisztizni, de sajnos nem vált be a tervem, mert muszáj volt kimennem vele. Éppen végeztünk a felöltözéssel, valamint a két kiskutya felöltöztetésével amikor megszólalt a csengő, úgyhogy amíg Oli Pogi ruhájának pattentjával szórakozott én az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam.
- Szia Lara.-köszönt legelőször Bence, majd a másik két srác is köszöntve beléptek a lakásunkba kezükben egy tálcával valamint egy üveg borral.
- Hát ti?-kérdeztem mosolyogva miközben figyeltem azt, ahogy Ya Ou kineveti Olivér szerencsétlenkedését a kutyaruhával,még mielőtt elment volna az egész nap Pogihoz léptem és egy egyszerű mozdulattal becsatoltam a felső részét.
- Jöttünk hó csatázni, ugyanis tudjuk Olivér mennyire szereti, ja és utána filmezünk meg beszélgetünk.-válaszolt a feltett kérdésemre Bence
- Aha. Ti már megint szövetkeztetek ellenem.
- Mi? Dehogy.-tették fel a kezüket nevetve a srácok, úgyhogy rögtön levágtam, hogy hazudnak. Miután mindennel készen lettünk Sziki kezébe nyomtam a két kiskutyát, és kézen fogva elindultam kifelé Olivérrel. Amíg a fiúk dobálózni és kergetőzni kezdtek, addig én Olivérhez simultam és lágyan megcsókoltam. Erősen magához húzott, és átkulcsolta a kezeit a derekamon. Tudtam, hogy meg akar fürdetni, de úgy gondoltam ezt azért mégsem hagyom annyiban, így amikor elengedte a derekam és épp áthelyezte volna a kezeit a fenekemre egy jól irányzott mozdulattal kirúgtam alóla a lábait, mire ő hangosan a hóba csattant. Hangosan felnevettem, mire mind a három srác felénk fordult.
- Na ki fürdik elsőként szerelmem? Mellesleg ezért nem jó nagy lábon élni Jetikém - vigyorogtam az arcába, mire ő is elmosolyodott és a srácokra pillantott.
- A helyedben én most futnék Lara.-vigyorodott el gonoszul Sziki, mire én Olivérre nézve futni kezdtem. Szerencsétlenségemre fél másodperc múlva beért, és rám vetve magát mind a ketten elterültünk a hóban. Nehezen megfordultam, és a szemébe néztem.
- Oli agyonnyomsz.
- Akkor változtatunk a helyzeten.-ragadta meg a derekamat és átfordultuk úgy, hogy immáron ő volt alul én pedig rajta. Szorosan magához húzott és újból megcsókolt. Csodálatos volt, a hideg ellenére is nagyon jó volt, ahogy magához ölelve csókolt. Az idilli kis jelenetünket egy kettőnk arca közt elcsattanó hógolyó zavarta meg, amelynek feladója nem volt más mint Ya Ou.
- Ezért most meghalsz Feng.-pattant fel nevetve Olivér és üldözőbe vette Ya Ou-t. A macska egér harcba beszállt a másik két srác is, úgyhogy fél perc múlva már egymást nyomkodták bele a hókupacokba. Mikor már mindenki kellően kipirult visszasétáltunk a házba. Bence és Sziki a kanapéhoz tolták a foteleket, míg Ya Ou a kanapé belső felében húzta meg magát. Amíg a fiúk kiválasztották a filmet, addig én és Oli készítettünk mindenkinek egy pohár forró kakaót, majd megetetve a kutyákat és Dömét visszasétáltunk a nappaliba. Mindenkinek adtam egy bögrét, majd befeküdtem Ya Ou és Olivér közé. Valami jó gyilkolós filmet választottak, amiből nem igen láttam sokat mert vagy Olivér vállában kerestem menedéket, vagy pedig igencsak összefonódva vele az ajkain. Mindenesetre a film végén Ya Ou kibontott egy üveg bort, ami persze gyorsan el is fogyott. Éppen kiittuk az üveget, amikor Benny kitalálta, hogy mindenki mesélje el élete legcikisebb sztoriját, a kört pedig nem más mint Ya Ou kezdte.
- Hát igazából.-vakarta meg a fejét- Nem tudom mit mesélhetnék, ugyanis nem sok cikis dolog történt velem. De van egy azt elmesélhetem. Szóval, még gimis voltam amikor a haverjaimmal úgy döntöttünk, hogy mekkora buli lenne meglesni a csajokat fürdés közben. Én meg még 3 barátom titokban a női zuhanyzó ablaka alá lopóztunk, majd egymásnak bakot tartva bekukucskáltunk. Persze, hogy akkor buktunk le amikor én voltam az ablakban. Elkezdtünk szaladni, de nem volt értelme hiszen a lányok beértek minket, majd a kezükben lévő papuccsal ütni kezdték mindannyiunkat. Na azóta is mi vagyunk a 4 kukkoló, és még azt kell mondanom ma is érzem a hátamon a hisztis Györgyike ütéseit.- fejezte be Ya Ou a történetet, amin természetesen mindenki kacagott hisz Ya Ou tökéletesen előadta. Következő mesélő Bence volt.
- Hát nekem is gimiben történt egy elég ciki eset. Tudni kell, hogy az akkori legjobb spanommal imádtuk a Dallast és szinte mindig azt néztük. Na ezen a napon is ez volt a legfőbb elfoglaltságunk, és ebben elhangzott egy vicces mondat, az, hogy engedj be szarnom kell. Tudni kell azt is, hogy ezt a filmet nem látta senki rajtunk kívül, tehát ezt a mondatot sem ismerték. Másnap tök vicces kedvemben odamentem a haverom ajtajához és bekiabáltam rajta ezt a bizonyos mondatot. Épp csak arra nem számítottam, hogy egy 30 fős társaság bulizik nála és nem ő hanem a nekem akkor tetsző lány Fruzsina nyitja ki az ajtót. Na akkor ott teljesen elástam magamat nála és totál hülyének nézett.-fejezte be Bence is, majd ránk nézve ő is harsányan felkacagott, és Szikire néztünk sugallva neki, hogy most ő jön.
- Szóval. Az én történetem totál ciki, ezeknél százszor rosszabb. Na az úgy volt, hogy egyik este áthívtam Zsófit, hogy töltsük együtt az estét, mivel csak én és a tesóm voltunk otthon. Még volt fél órám úgyhogy bevágtam magamat a fürdőkádba, mikor becsöngettek. Gondoltam biztos Zsófi előbb ideért, úgyhogy csak egy törölközőt kapva magamra, kinyitottam az ajtót, ahol nem a barátnőm hanem a szomszéd Gyula bácsi állt. A nővérem meg jó poénnak tartotta, hogy a hátam mögé lopózzon és lerántsa rólam a takarót. Szóval ott álltam egy szál Ádám kosztümben ledermedve, és a ciki része az, hogy ezt Zsófi a bácsi háta mögül röhögve nézte végig.
- Na ne.-nevettem fel, miközben letöröltem a nevetéstől kicsordult könnyemet, majd megböktem Olivért, hogy ő következik.
- Oké szóval. Amikor Angliában éltem a haverom bemutatott egy francia lánynak, és lebeszélt nekem vele egy találkozót. Tök jó volt az egész meg minden, csak az volt a baj, hogy semmit nem értettem amit mondott. Az egész este úgy telt, hogy fogta a kezem és hablatyolt valamit franciául, én meg csak szaporán bólogattam rá. Később kiderült, hogy rossz ötlet volt, ugyanis ő hozzám akart jönni. Úgyhogy én a végén szépen elnézést kértem, és távoztam. Persze a haverom mindenről tudott, úgyhogy egész este hallgathattam a röhögését. Na most te jössz Kincsem.
- Kér valaki még kakaót?- pattantam fel az ágyról, mert semmi kedvem nem volt elmesélni az egyetlen ciki történetemet.
- Lara. Mond már a történetet.-rántott vissza az ágyba Oli
- De nincsen.
- Persze azért ugrottál fel.-forgatta meg nevetve a szemét Ya Ou, mire én felsóhajtottam.
- Jó, de ha valamelyikőtök röhögni mer megverem.
- Szóval akkor velünk kapcsolatos.-vonogatta meg huncutan a szemöldökét Sziki
- Jó. Na. Mesélem. Az úgy volt, hogy éppen fürödtem és énekeltem a Screamet.-kezdtem el, amikor Ya Ou felnevetett.- Mondtam, hogy ne röhögj.-ütöttem vállba majd folytattam.- Na épp rappeltem Oli részét, amikor anya felkiabált az emeletre, hogy Lara gyere a vejem van a tv-ben. Igen ezt Olivérre értette, mert mellékinformációként hozzáteszem, mindig azt mondtam, hogy Oli lesz a férjem. Na folytatom. Szóval felkiabált én meg amilyen gyorsan tudtam magamra kaptam a törölközőt és tiszta habosan futni kezdtem lefelé, csak elfelejtettem, hogy a lépcsőfordulóban van egy gerenda ahol le kell húzni a fejet, úgyhogy telibe fejeltem a fát, és leesett rólam a törölköző. Szerencsémre anya jött megnézni, hogy mi történt, mert mint kiderült az egész család nálunk volt és anya csak ezzel akart lecsalogatni az emeletről.
Mindenki szakadt a nevetéstől főleg a mellettem lévő Ya Ou, úgyhogy felvettem egy párnát és püfölni kezdtem vele.
- Mondtam, hogy ne röhögjél.-vágtam hasba a párnával
- Jól van.-vigyorodott el, majd újra felnevetett. Nemsokára a fiúk bejelentették, hogy elindulnak haza, így amíg Oli kikísérte őket én a konyhába mentem és nekiálltam vacsit készíteni. Egy perc múlva éreztem, ahogy egy kézpár fonódik a derekam köré, és Oli belecsókol a nyakamba.
- Szóval.-fordultam felé mosolyogva- Ha most elkezdek neked itt franciául hablatyolni akkor engem is elveszel?
- Téged mindenképp elveszlek. De ha franciául megkérsz rá akkor már most elveszlek.
- Oké.-mosolyodtam el, majd átkulcsoltam a kezeim a nyakán és mélyen a szemébe néztem.- Puis-je être ta femme?
- Lehetsz a feleségem.-kacsintott rám mosolyogva majd közelebb hajolt és megcsókolt. Elfogyasztottuk a spagettinket majd elindultunk fürdeni.
- Szóval francia.-nevettem fel
- Szóval habos lány. Beszélsz még nekem franciául?
- Mit szeretnél hallani?-kérdeztem mosolyogva majd mélyen a szemébe néztem.
- Akármi szépet.-mosolyodott el, és szorosan magához ölelt.
- C'est plus que l'amour Oliver. Tu es tout pour moi.
- Ezt lefordítod nekem baba?-nézett rám mosolyogva.
- Persze.-mosolyogtam rá vissza.- Ez több mint szerelem Olivér. Te vagy a mindenem.
- You are my life, my love, my everything.Without you there would be no life for me.-válaszolt vissza Oli, mire én felhúzódzkodva megcsókoltam.
- Szeretlek.
- Szeretlek Lara.-mosolyodott el újra, majd még jobban magához húzott és újra szenvedélyesebben megcsókolt.

8 megjegyzés:

  1. ahhhhhhhhhhh tevagy a minden. :DDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon édes lett<3 Hamar folytasd :3

    VálaszTörlés
  3. Ismét hiperszuprasztikusan jóóó !:DDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  4. En azt blogot miert csak most latom? Nagyon edeees, ugyes vagy! ♥

    VálaszTörlés
  5. nagyon jóó lett!<33 lécci siess kövivel!:33

    VálaszTörlés
  6. legjobb blog:)) ;*

    VálaszTörlés
  7. imàdom..mikor lessz kövi?? nagyon tetszik ahogy irsz..

    VálaszTörlés
  8. ajh de édes <33 gyorsan a kövit! :D

    VálaszTörlés