Végre valahára eljött az a nap amelyet minden egyes ember tűkön ülve vár az évben, ami számára a legszebb nap, hiszen akkor csak őt ünneplik róla szól majd az egész nap mert ő a szülinapos.Ebben az évben én külön vártam ezt a napot, mert végre valahára betölthettem a 18-at és végre a felnőtt korba léphettem át. Szerettem volna ezen a napon kicsikét tovább az ágyban henyélni, majd felkelni és Olivérrel kettesben eltölteni ezt a napot, mert én sohasem voltam annak a bulizzunk egy nagyot témájú szülinapnak a híve, ám minden elképzelésem és vágyam kudarcba fulladt amikor reggel 8-kor megszólalt a telefonom üzenetjelző hangja. Persze sejtettem, hogy valaki Boldog Születésnapot kívánt nekem, így lassan kinyitottam a szemem majd egy hatalmasat ásítva megdörzsöltem azokat. Miután némiképp felébredtem néhány pislogás után kezembe vettem a mobilomat és elolvastam a két köszöntést amit a nagymamám és édesanyám írtak nekem. Nagyon örültem, hogy gondoltak rám úgyhogy mosolyogva és boldogan visszaküldtem nekik egy köszönöm-öt, majd a másik oldalamra fordulva cirógatni kezdtem a még mélyen alvó Olivér hasát, aki rövidesen fel is ébredt.
- Jó reggelt kicsim.-köszöntött egy mosollyal az arcán, majd ásítva egy nagyot ő is megdörzsölte a szemeit.
- Jó reggel szerelmem.-mosolyodtam el szélesen, majd kicsit megemelkedve az eddigi fekvő helyzetemből egy apró puszit hintettem az arcára mire ő szélesen elmosolyodott.-Mit terveztél mára?-kérdeztem miközben a mellkasára döntöttem a fejemet, majd ezt követően szorosan átöleltem a derekát.
- Megyek stúdiózni a srácokkal, mert készül az új számunk, aztán interjúra megyek majd pedig megveszem Beny Úr ajándékát a nemsokára elérkező szülinapjára. Tényleg csinálhatnánk neki egy kis baráti bulit.-csillant el Olivér szeme, de az enyém inkább szomorúságot tükrözött, hiszen alig hittem el,hogy tényleg pont ő felejtette el a születésnapomat.
***Olivér***
Amikor hazudnom kellett Larának, annál szörnyűbb érzés sohasem kerített még hatalmába. Utálok sőt gyűlölök hazudni, főleg egy olyan személynek akit tiszta szívből szeretek. Bárcsak elmondhattam volna neki, hogy igenis emlékszem a születésnapjára, de nem tehettem hiszen azzal 3 heti szervezést tettem volna tönkre, amiért a fiúk biztosan a fejemet szedték volna.
- Megyek csinálok egy kis reggelit és megetetem a kutyákat. Ha kipihented magad gyere te is enni.-pusziltam homlokon, majd kipattantam az ágyból és a konyhába siettem, hisz még egy perc és mindent kitálalok neki az estéről. Amint a nappaliba értem és megbizonyosodtam, hogy nem követett mindenkinek küldtem egy üzenetet, ezzel a mondattal:
Indulhat a lefixálás. Fél óra múlva találkozunk Beny-éknél. xxOli
Miután mindkét kutyának kiadtam a reggeli adagját és megvártam amíg falatozni kezdenek én is nekiálltam a kettőnk reggelijének elkészítésében. A szokásos reggelit készítettem el, nehogy Lara gyanút fogjon és kérdezősködni kezdjen, mert abba biztosan belebuknék. Már majdnem készen lettem, amikor Lara a hátam mögé osont és átkarolt, amibe természetesen az egész testem beleremegett.
***Lara***
Amikor észrevettem, hogy Oli főzőcskézik még egy halvány reménysugaram maradt arra,hogy még is csak emlékszik a születésnapomra. De aztán minden reményem szertefoszlott.
- Nekem főzöd?-kérdeztem mosolyogva
- Nekünk.-vágta semleges hangnemben, mire én inkább elszontyolodva leültem az asztalhoz. Egész reggeli alatt egy szót sem szólt hozzám, inkább csak csendben fogyasztotta a rántottáját. Már kezdtem azt hinni,hogy valamit elkövettem ellene és ezért nem beszél velem. Amikor végzett se szó se beszéd felkapta a kabátját és sietve távozott, nekem pedig majd megszakadt a szívem. Fogtam magam betettem a lejátszóba a Kedves John-t elővettem egy jó nagy doboz eper ízű jégkrémet és bevágtam magam a Tv elé.
- Na Boldog Tizennyolcadik szülinapot nekem. Szép kis napnak nézünk elébe.-sóhajtottam fel csalódottan majd a képernyőre szegezve a tekintetem nézni kezdtem a filmet.
***Olivér***
Annyira rossz volt így viselkedni Larával nemcsak az miatt, hogy szülinapja van, hanem azért is mert mindennél jobban szeretem őt. Legszívesebben letojtam volna az egész bulit, és visszafordulva kettesben töltöttem volna vele élete egyik legszebb napját, de tényleg nem tehettem meg. A szomorúság ami az arcán tükröződött minden fájdalomnál nagyobb volt számomra, és nagyon de nagyon rosszul esett, hogy miattam ilyen. Út közben beugrottam Daniért, hiszen ő mindennél jobban ismeri Larát és persze ő segített nekünk mindenben a 3 hét alatt és így már elindulhattunk Bencéékhez. Amint odaértünk teljes lett a szervezőcsapat, így a kezembe vettem a noteszt és elkezdtük a dolgok lefixálását.
- Tehát. Ya Ou te mész el a tortáért, Beny úr tiéd a hatalmas luficsokor, Sziki te fogadod a vendégeket a helyszínen, én és Dani elhozzuk Lara anyukáját és barátait a pályaudvarról, míg Barbi te gondoskodsz a legfontosabb esti kellékről Laráról. Mindenki megjegyezte a dolgát?-néztem körbe a társaságon és mivel mindenki bólintott elindulhattunk, hogy feldíszítsük a helyszínt. Furdalt a lelkiismeret, hogy így bántam Larával és ezt Ya Ou is észrevette, úgyhogy odajött és megpróbált felvidítani.
- Na ne szomorkodj már Olivér. Ma este már hivatalosan és legálisan is lefeküdhetsz Larával.-nevetett fel,majd lazán a vállamba bokszolt.
- Kösz haver.-mosolyodtam el, majd felakasztottam az utolsó boldog tizennyolcas girlandot. Mikor az egész terem rózsaszínben pompázott mindent átbeszéltünk még egyszer, majd mindenki elindult átöltözni és elvégezni a dolgát. Danival felvettük az öltönyünket nála, majd elmentünk Lara barátaiért és mindennel készen vártuk Barbi és a szerelmem érkezését.
***Lara***
Éppen a legeslegjobb résznél jártam, és már a mellkasomhoz szorítottam a párnát amikor kopogtak a bejárati ajtón. Értetlenül állítottam le a filmet, majd lerúgtam magamról a takarót és az ajtóhoz lépve kinyitottam azt. Meglepődve tapasztaltam, hogy Ya Ou barátnője Barbi áll az ajtóban egy gyönyörű türkizkék ruhában, egy hatalmas fehér táskával amiből egy rózsaszín anyag kukucskált ki.
- Szia Barbi.-köszöntöttem mosolyogva, majd arrébb állva beengedtem a lakásba.-Mi a helyzet?
- Képzeld el összevesztem Ya Ou-val.
- Oh, annyira sajnálom. Figyelj maradj itt nézzünk meg egy pár sírós filmet és együnk közben fagylaltot. Hidd el jobb lesz!-ajánlottam fel az eddig is végzett cselekményemet de Barbi rögtön egy határozott fejrázással leszavazott.
- Nem. Te most szépen elmész rendbe teszed magadat és felöltözöl ebbe a ruhába.-nyomta a kezembe a zacskót-És elmegyünk bulizni egy eliteb helyre. Siess.
Csodák csodájára elég volt fél óra, hogy összekészüljek így lenyomtuk a Tv-t és elindultunk a kiválasztott helyre, ám amikor odaértünk az egész épületben sötétség uralkodott.
- Szerintem rossz helyre jöttünk Barbi.-fordultam a mellettem álló lány felé aki akkorra már eltűnt. Kezdtem félni, amikor előttem egy ismerős hangot hallottam.
- 3, 2, 1. BOLDOG TIZENNYOLCADIK SZÜLETÉSNAPOT LARA!-ordított mindenki majd felkapcsolódtak a villanyok így végre mindenkit láthattam. Az összes barátom itt volt a teremben, nem csak az itt szerzettek hanem az otthoniak is, sőt még édesanyám is a sorok közt állt.
- Na jó.-mosolyodtam el boldogan-Ki volt ennek az egész dolognak a felbujtója?-tekintettem körbe az egybegyűlteken,pedig nagyon is jól tudtam ki szervezte.
- Szerinted?-préselte ki magát Olivér a tömegből, majd mosolyogva felém lépett és mielőtt megcsókolt volna egy tiarát helyezett a fejemre.- Boldog születésnapot szerelmem.-húzta mosolyra az ajkait, majd megdöntve a fejét lehajolt és lágyan megcsókolt. Barbi eközben mellém lépett és egy koronát helyezett a kezembe.
- Na Lara. Válaszd meg a hercegedet ma estére.
- Okozzak meglepetést?-nevettem fel a közönségre nézve, akik szintén felnevetve így válaszoltak a kérdésemre.
- Úgy sem tudsz Lara.
- Igazatok van. Nekem már megvan a hercegem.-mosolyogtam Olivérre és a fejére helyezve a koronát felnyújtózkodtam és megcsókoltam. Még mielőtt elkezdhettünk volna táncolni Ya Ou, Sziki és Beny kimentek majd az előbbi kettő egy hatalmas tortával az utóbbi pedig egy hatalmas luficsokorral érkezett vissza a terembe.
- Köszönök mindent srácok. Ennél jobb barátokat nem is kívánatnék magamnak.
- Kezdődhet a tánc! Mindenki nyomja kifulladásik!-kiáltott fel vidáman Ya Ou így a zenefelelős betette az első zenét, aminek következtében mindenki a táncparkettre vonult középen helyet hagyva nekem és Olivérnek. Hiába volt gyors a szám tempója Oli magához húzott és teljesen összegabalyodva lassúzni kezdtünk. Majd megpörgetett egyszer, még egyszer és így a levegőbe emelt.
- Tegyél le, mert hányingerem van.-kérleltem Olivért, aki eleget tett a kérésemnek és újra a derekam köré fonta a karjait.- Már azt hittem, hogy elfelejtetted a születésnapomat.
- Ugyan kérlek. Pont a tiédet? Sohasem.- mosolyodott el, majd felém hajolva egy lágy csókot hintett a nyakamra.
Már hajnali fél három volt, amikor társaság elkezdett hazafelé szállingózni így amikor már csak ketten voltunk Olivér rendezte az anyagiakat és mi is elindultunk hazafelé. Otthon legelőször is ledobtam a magassarkúmat, majd a konyha felé vettem az irányt és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Éppen kortyolgattam, amikor Olivér lépkedett felém egy hatalmas dobozzal.
- Boldog születésnapot még egyszer egyetlen szerelmem. Bontsd ki gyorsan.-nyújtotta felém a dobozt ami megmordulva egy macskához hasonló hangot adott ki.
- Édesem, ugye ez nem?
- De igen.-mosolyodott el, majd átölelve megvárta amíg kiemelem a kiscicát a dobozból, ami teljesen hasonlított Macira.
- Köszönöm szépen Oli, mindent. De főleg azt, hogy te itt vagy nekem.-pusziltam arcon
- Nincs mit.-mosolygott rám- Én most bemegyek a szobába lefekszek aludni, mert hulla fáradt vagyok.-puszilt homlokon, majd otthagyott a cicámmal.
- Na kis prücsi gyere adok neked tejet, aztán ha felébredtem eldöntjük mi is legyen a te neved.-töltöttem neki tejet, amit ő rögtön mohón lefetyelni kezdett. Nem sokáig néztem, inkább elvonultam fürdeni. Amint végeztem leoltottam a villanyokat és a szobánk felé vettem az irányt, ahol Olivér egy szál boxerben feküdt és a telefonját babrálta, majd az érkezésemre felkapta a fejét és elvigyorodott.
- Minek neked az a törölköző?-villantotta meg a kedvenc mosolyomat és felpattanva magához húzott és lágyan megcsókolt.-Szeretlek.
- Szeretlek.-mosolyodtam el, majd újra megcsókoltam. Vadul még is érzékien csókolt, nyelvünk összefonódva érzéki táncot lejtett. Oli nem is habozott sokáig lágyan az ágyra döntött és fölém támaszkodva tovább csókolt. Majd megszakítva a csókunkat a nyakamra és a vállamra is hintett egy-egy apró csókot amikbe teljesen beleremegett a testem. Ujjaim felfedezőútra indultak a testén. Végigsimítottam a mellkasán és az izmos hasán, majd a boxerének a szélén és finoman végigsimítottam a ruhadarab szegélyén, mire ő belenyögött a csókunkba és finoman belemarkolt a fenekembe. Tökéletesen állíthatom, hogy ez volt a legszebb születésnapi ajándék amit tőle kaphattam, hiszen a legfontosabb dolgot nyújtotta számomra ami nem más mint a szerelme.
- Nagyon szeretlek baba.-húzott magára és szorosan átölelt.
- Szeretlek Olivér.-pusziltam meg a mellkasát majd magunkra húztam a takarót és így rövidesen mind a ketten álomba szenderültünk.
tokeletesen megirtuk <3 :DDDD a vege egyszeruen ahkvdnvbdbdlbdnblé *-* meg nekemis :DDD pedig tudtam.xd
VálaszTörlésNagyon ugyes vagy:) szeretem hogy mindket szemszogbol leirod a helyzeteket. Hogy tudsz meglepetedekrt.okozni. Ez a blog remenyt ad nekem, miszerint a lehetetlenbol is lehet lehetoseget csinalni:)
VálaszTörlésNagyon tetszik, mint mindig:D és igen, a vége tényleg "ahkvdnvbdbdlbdnblé *-*" :)
VálaszTörlésimádom az egészet főleg azt ahogy leírod az érzéseket és tudsz meglepetéseket okozni! tetszik hogy mindkét szemszögből írsz és ezzel még jobbá teszed az egészet! imádom ahogy minden apró részletet leírsz ! ne hagyd abba imádom <3
VálaszTörléskedvenc blog<3˘˘
VálaszTörlésImádva, mint a többi fantastic rész.. <3 nagyonnagyoneszméletlenkibecseszettjó.. :D ennyi <3 hamar hozd a kövit.. :D
VálaszTörlésnagyon büszke vagyok magamra mert röpke 3-4 óra alatt elolvastam az EGÉSZET! fáj a fejem, fáj a szemem de totál megérte :D gratulálok +1 állandó olvasód van! puszii Berni
VálaszTörlésEzt a részt a Születésnapi ajándékomnak veszem, nekem holnap lesz <3
VálaszTörlésNagyon jó lett és bocsi de nem tudom leírni , hogy melyik rész tetszett , mert akkor írhatnék elég sokáig , az egész minden tetszett :* <33
VálaszTörlésMikor lesz következő rész?:))))
VálaszTörlés